Soffydream 2010.01.12. 19:02

bienvenue

 Ennél jobb kezdet nem is lehetett volna. Máris elfelejtettem két fontos papírt, ebből az egyik határidős volt. Na sebaj. xD

De. A hétvége nagyon jó volt, itthon és a moziban egyaránt. Főleg az angol nyelv megszavazása volt vicces. :D Szóval aki szereti a gyönyörű színeket, nézze meg az Avatart. Más értelme ugyan nincs a  dolognak, de szép volt nagyon. itthon is filmeztünk, de a Kontroll megfeküdte a németek gyomrát. xD Persze azért volt, akinek tetszett. ;)

A munka újrakezdése nagyon jól ment. A gyerekek és a kollégák is örültek nekem. Ydriss elment vmi rehabilitációs központ-szerű, érthetetlen nevű helyre. Szóval most eggyel kevesebben vagyunk, ami könnyít a dolgokon, de azért furcsa is. Majd Emilie-vel elmegyünk meglátogatni, hogy elbúcsúzhassunk tőle.

egyébként mindenki más megvan, jól van. Az ikrek nemvárt módon kedvesen fogadtak, sőt Thomas ki sem akar mászni a karomból. Samia szintén. és mivel most lencsét hordok, folyton kérdez a szemüveg után. :) ja és megegyeztünk abban, hogy megfoghatja a hajam, ha nem húzza. és mint kiderült azért akarja folyton, mert nagyon tetszik neki. :)

Végleg megbeszéltem, hogy megyek a tengerhez, az ídőpont is megvan, úgyhogy nagyon örülök. minden jól alakul.

Ezzel ennyi is kb, de vmi szöget ütött a fejembe. Gondolom a többség, aki olvassa ezt a blogot, tudja, hogy a zene nagyon-nagyon fontos számomra. És azt állapítottam meg, hogy mióta itt vagyok, a zenei ízlésem kb kéthetente vesz egy 180°-os fordulatot. na mindegy, jó ez így, csak fura.

És ha már a zenénél tartunk utólagos boldog szülinapot Tommy és Mr. Manson!

Ami most nagyon: soffydream.blog.hu/media/file/bb brunes - dis moi.mp3

A bejegyzés trackback címe:

https://soffydream.blog.hu/api/trackback/id/tr671667290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fidelia 2010.01.12. 19:21:59

Ez a szám nekem is tetszik. Kár, hogy nem értek belőle egy szót sem.
Sejthettem volna, hogy a kis kedvencem, Samia oda van a hajadért. :)
Lehet, hogy az ikrek megjavulnak a jöttöd feletti örömben....?
süti beállítások módosítása